A Debrecen közelében található Halápi Csárda sajnos egyre csak pusztul, pedig népi építészeti örökségünk több száz éves példája. Bár nem olyan ismert, mint a Hortobágyi Csárda, történelmi szempontból ugyanolyan mértékben jogosult a védelemre és a megőrzésre.
A Halápi Csárda 1778-ban épült (néhány forrás szerint már 1731-ben), körülbelül egy időben a híres Hortobágyi és Kadarcsi Csárdával, népi klasszicista stílusban, Köhler György tervei alapján.
A csárda jelenlegi állapota
Gyerekkoromban még működött a csárda valamilyen formában, majd egy jó pár éve végleg bezárt. Egy kora őszi hétvégén azért látogattuk meg újra, hogy megörökítsük, ami még megmaradt belőle. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Vámospércsi út mentén található épület mennyire elhanyagolt.
Masszív, vastag falai szilárdan állnak. A plafon egy-két helyen ugyan beszakadt, de még nem menthetetlen. Viszonylag nagy alapterületű az épület, mely több helyiségből áll. A tágas egykori fogadó pedig még üresen, lepusztultan is jól felismerhető.
Sokkal rosszabb állapotú épületeket is sikerült már szépen és hitelesen felújítani, így ha még időben lépnek az illetékesek, mindenképp menthető. Semmiképpen sem kellene megvárni, míg teljesen lepusztul, bár a hírek szerint nem olyan könnyű megvalósítni a rekonstrukciót.
Az épületből már eltávolították az összes korábbi berendezést. A néhány évvel ezelőtti fényképeken még láthatók voltak a kinti padok, de azok mára már eltűntek. A gaz és a gyorsan növő akác teljesen körülvette a csárdát, sajnos a homlokzati festett feliratot is részben eltakarva.
A Halápi Csárda története
A Halápi Csárda az egykor igen forgalmas sóút és marhahajtó út mentén épült, mely Szatmárnémetit és Pestet kötötte össze. A helyszínen akár 1500 marha is megfért, amíg a látogatók néhány napig itt tartózkodtak.
A csárda fénykorában pezsgő élet zajlott itt. A legenda szerint Petőfi és Kazinczy is megfordult az ivóban. Egy másik történet szerint pedig állítólag Rózsa Sándor a fokosát a gerendába ütötte, mielőtt leült volna inni.
Egyáltalán nem volt szokatlan a betyárok feltűnése ezen a helyen. Két menekülő alagutat is kialakítottak számukra a pincén keresztül. Az egyik 50 méter hosszú, és az erdőbe vezetett, míg a másik 150 méter hosszú, és a szomszédos tehenészetnél juttatta őket a felszínre.
Sokan azt hiszik, hogy itt kapták el az utolsó nagy hírhedt betyárt, Savanyú Jóskát mulatozás közben 1907-ben, de valójában ez a Zalahalápi Csárdában történt, az ország másik felén. Nyilván a Haláp név miatt keveredik össze a két helyszín.
A Halápi Csárda eredetileg nádtetős épület volt, de egyszer leégett, és újjáépítésekor cseréptetőt kapott. A jellegzetes boltíves tornác néhány boltíve pedig nyilvánvalóan be lett falazva.
A csárda a 20. században
A csárdát a 20. század közepén államosították, és a helyi TSZ üzemelte. Az épületben élelmiszerbolt és takarmánybolt működött, a végében pedig volt egy tejcsarnok, amely egykor fogadóként is szolgált.
A tejcsarnokból napi rendszerességgel szállították a tejet Debrecenbe. Még ebben az időszakban is sok látogató érkezett ide, köztük TSZ dolgozók, helybeliek és utazók, így valóságos kereskedelmi központtá vált.
A rendszerváltás idején jelképes összegért magántulajdonba került. Nagyné Fodor Jolán üzemeltette a fogadót és a tejcsarnokot, míg a bolt és a takarmánybolt bezárt.
Kis idő elteltével a tejcsarnok is tönkrement. A fogadó még egy ideig működött, bár csekély forgalommal. A tulajdonosnő végül bezárta az egészet és hirdetni kezdte.
A Halápi Csárda könnyen megközelíthető helyen található, a főút mellett, buszmegálló közelében. A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet területén helyezkedik el, ahol számos túraútvonal halad át. A Zsuzsi erdei kisvasút végállomása is a közelben van.
A jelenlegi tulajdonos felújítási tervei készen állnak, azonban a szigorú örökségvédelmi szabályok miatt a megvalósítás késlekedik. A célja, hogy a felújítást korhű módon végezze el, és csárdaként működtesse az ingatlant. Ezenkívül a környező kéthektáros területen pihenőparkot és lombkorona-tanösvényt szeretnének kialakítani.
Érdekességek a környékről
A szomszédos Haláp település egykor Árpád-kori templommal bíró falu volt, amely 1360 körül a Debreceni nevezetű család birtokában állt. A török hódítás idején a falu lakossága elmenekült. Debrecen városa 1854-ben megvásárolta a települést.
A régi Vámospércsi út valójában nem volt veszélytelen, különösen zűrzavaros történelmi időszakokban. Az alábbi 1919. január 9-i halotti anyakönyvi kivonat egy szörnyű gyilkosságról tudósít. Sem a gyilkos, sem az áldozat kiléte nem derült ki:
A debreceni VIII. számú csendőrkerület örs parancsnoksága a 19/1919 sz. a. bejelentette, hogy a vámospércsi utfélen egy szántóföldön folyó hó 5 én délután 6 órakor egy 55 év körüli napszámos öltözetű ismeretlen férfi hulla találtatott. Az illető nyomozás szerint gyilkosságnak esett áldozatul amenyiben az arca fejszével vagdaltatott össze; koponya és agyroncsolást is szenvedett. Kiléte a nyomozás során megállapítható nem volt.
Építészeti örökségünk fontos elemei a csárdák, a népi építészet kiemelkedő példái, ahol betyárok, pásztorok, gulyások, utazók és kereskedők megfordultak. Ezt a ritka értéket nem szabadna elveszíteni.
Ha érdekel a népi építészet, ezek a cikkek is tetszeni fognak:
