A blogról

Üdvözöllek a blogomon!

Tarts velem építészeti örökségünk felfedezésére!



A Múltidéző Építészet blog 2018-ban indult az Index blog.hu oldalán, ahol bő 2 éven át több mint 100 bejegyzést közöltem, melyek közül majdnem mindegyik ki is került az Index blog.hu címlapjára.

A Covid-19 beköszöntével más prioritások kaptak szerepet az életemben, így egy időre felfüggesztettem a blogolást, de továbbra is látogttam a számomra érdekesebbnél érdekesebb régi épületeket.

Majd 2025-ben újra elkezdtem foglalkozni a blogommal. Saját tárhelyre költöztettem, saját domaint vásároltam, így sokkal jobb feltételekkel, új designnal tudom folytatni a régi épületekről szóló beszámolók közzétételét.

Egy beszélgetés alkalmával megemlítettem, hogy érdekel a történelem, a régi épületek, és egyéb művészetek. Ekkor a társaság egyik tagja  gúnyosan odavetette, hogy ő márpedig nem a múltban él, így hagyjuk a témát. Ez meglehetősen rosszul esett.

Én sem a múltban élek, élvezem a jelent, és sok célom van a jövőre nézve. De tudomásul kell vennünk, hogy a múlt folyamatosan szól hozzánk. A jelenünk része, és meghatározza, hogy kik vagyunk. Része az identitásunknak. A traumák is átöröklődnek a következő generációknak. Nekünk, magyaroknak, van is belőle bőven.

A múlt hatással van arra, hogyan formáljuk a jövőnket – tanulnunk kellene a hibáiból, és az értékes tapasztalatokat pedig nem elvetni, hanem felhasználni. Ezáltal szebbé tehetjük a jelenünket és a jövőnket.

Hallgassunk tehát a múlt szavára, és gyönyörködjünk a szépségeiben!

Az általam készített képek felhasználhatósága:

Az utóbbi időben belebotlottam néhány honlapba, ahol az általam készített fotókra bukkantam forrásmegjelölés nélkül. Ez eléggé elszomorító, de tisztában vagyok vele, hogy az interneten sokan nem tartják tiszteletben a szerzői jogokat.

Arra szeretnélek kérni titeket, ha szeretnétek felhasználni képeket az oldalamról, írjatok a „Kapcsolat” menüpont alatt található űrlapon, vagy a multidezoepiteszet@gmail.hu email címre.

A felhasználás ingyenes, de mindenképp kérem a forrás megjelölését, és azt, hogy írásban egyeztessünk.
Megértéseteket köszönöm!

Jó olvasást kívánok a bloghoz!
Kunkliné Miklósi Judit

Scroll to Top