Haas-palota Budapest Klösz György felvétele

Budapest eltűnt épületei- 1. rész

Három budapesti épületet gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben, amelyek már nem látogathatók meg személyesen. Ezek a csodás épületek vagy a második világháború során semmisültek meg, vagy más okból bontották le őket.

A Redoute, a Pesti Vigadó elődje

A híres Redoute a reformkori Pest egyik emblémája. Mesés bálokat, koncerteket, nemes urakat és hölgyeket fogadott épület volt. 1802-ben merült fel először a pesti vigadó építésének szükségessége, de anyagi okok miatt ez még több évtizedig váratott magára. Végül 1829 és 1833 között készült el a Pollack Mihály által tervezett klasszicista mulatóépület.

a pesti régi Redoute épülete
A régi Redoute épülete. Forrás: Wikimedia Commons / Tambo

Falai között olyan nevek tűntek fel, mint Johann Strauss, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Az 1848-49-es szabadságharc alatt jelentős szerepet játszott, többek között Kossuth Lajos itt mondott beszédet. A szabadságharc budai ostroma során a várat védő Hentzi tábornok megfélemlítés céljából és megtorlásként szétlőtte a Duna partján elhelyezkedő pesti palotákat, amikor a Redoute is leégett.

a pesti régi Redoute szétbombázva
A pesti Redoute a szétbombázás után 1849-ben. Forrás: Wikipedia

A Haas-palota

A jelenlegi Vörösmarty téren (akkor Gizella tér) állt a Haas Fülöp és Fiai szőnyegkereskedő cég tulajdonosának impozáns magánépülete, melyet Linzbauer István tervezett, és amely 1873 nyarára el is készült. 

Az üzlet az első emeletig volt berendezve, a többi szinten lakások helyezkedtek el. A második világháború során bombatalálat érte, és olyan súlyos károkat szenvedett, hogy le kellett bontani, bár a romjai 1959-ig megmaradtak.

Haas-palota Budapest Klösz György felvétele
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Az Osztálysorsjáték palota

A mai Március 15. téren elhelyezkedő eklektikus palotát Kőrössy Albert Kálmán és Sebestyén Artúr tervezte. A házban működött az 1897-ben létrehozott osztálylottót szervező részvénytársaság. A belső udvarban Medgyaszay Vilma színháza üzemelt, továbbá az emeleteken bérlakások is kialakításra kerültek.

Jelenleg a helyén részben az Erzsébet híd pesti lehajtója található. A második világháborúnak esett áldozatul ez az épület is, kiégett, a romjait az Erzsébet híd helyreállításakor eltakarították.

Az elpusztult Osztálysorsjáték palota
Az Osztálysorsjáték palota balra látható. Forrás: Fortepan / Schoch Frigyes
A romos Osztálysorsjáték palota 1945-ben
A romos Osztálysorsjáték palota 1945-ben. Forrás: Fortepan / Fortepan

A második világháborúban a régi Erzsébet híd is súlyos károkat szenvedett, a híd történetéről és újjáépítéséről itt olvashatsz.

Ha szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről vagy még többet megtudni építészeti örökségünkről, kövess az Instagramon és iratkozz fel a blog YouTube csatornájára.

Scroll to Top