Scarbantia Sopron római kori maradványai a romkertben

Scarbantia, a római kori Sopron

Magyarország sajnos nem bővelkedik látványos római kori emlékekben. Pannonia határ menti tartomány volt, amelynek fő feladata a birodalom védelme volt. Folyamatosan ki volt téve a barbárok támadásainak, majd a népvándorlás is jelentős pusztítást okozott. Scarbantia városában néhány emlék fennmaradt, de ezek főként romos állapotban találhatóak.

Scarbantia alapítása

Az i.sz. első századig a rómaiak gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták ezt a területet, a lakóit barbároknak, civilizálatlanoknak tartották. A Borostyánkő út kiépítése után már azonban a kereskedelem is felélénkült, és ahol haszon kecsegtetett, ott a rómaiak is jobban érvényesítették az érdekeiket.

A viharos évszázadok alatt a provincia sok mindent megélt, ezekről az eseményekről tanúskodnak a megmaradt leletek és építmények romjai. Nézzük, mit tartogat számunkra Scarbantia, azaz a római kori Sopron.

A római Scarbantiát Tiberius császár (i.sz. 14-37) uralkodása alatt alapították, majd Traianus és Hadrianus császársága alatt alakították ki a Forumot, és kezdtek nagyobb építkezésekbe. Scarbantia hamar municipium városi jogot kapott (Municipium Flavium Scarbantiensium).

Scarbantia Sopron római kori maradványai a romkertben
A római kori lakóház és városfal maradványai a Városháza mögötti romkertben.

A Borostyánkő út

Scarbantia a Borostyánkő út létrejöttével egyre jelentősebbé vált. A 4. század elején felépült a római erőd. Az út Savariat Carnuntummal kötötte össze, és Scarbantia fontos állomás volt. Itt szállították a rómaiak számára rendkívül értékes borostyánkövet és egyéb árucikkeket.

A Borostyánút kellően széles volt ahhoz, hogy kocsival is lehessen rajta közlekedni. A város északi és déli kapuja nyitva állt a járművek előtt, míg a keleti és nyugati kapuk biztonsági okokból kizárólag gyalogosok számára voltak fenntartva. A településen általában 250-300 katona állomásozott.

A városközpontban az 1970-es és 1980-as évek ásatásai során kerültek elő azok az emlékek, amelyeket ma is megtekinthetünk a Városháza mögötti romkertben. Itt látható egy 2. században épült városi út részlete, amelyet bogárhátúra alakítottak ki a megfelelő vízelvezetés érdekében. Az út maradványai a romkertet középen keresztezik.

Tőle északra találhatók egy lakóház maradványai. A régészek megállapították, hogy az egyik lakószoba falát színes falfestmények díszítették, és padlófűtés növelte a kényelmet. A lakószoba mellett közvetlenül egy bronzműves műhelyt tártak fel.

Scarbantia Sopron római kori maradványai a romkertben
A római kori lakóház és városfal maradványai a Városháza mögötti romkertben.

Scarbantia Foruma

Az úttól délre néhány maradvány került elő Scarbantia Fórumából. A Fórum a közösségi élet központja volt, itt található a curia, amely a tanácsháznak felel meg, valamint a capitolium, ahol Jupiter, Juno és Minerva szentélye állt. A központban helyet kapott a basilica is, ahol a pereket és egyéb tárgyalásokat bonyolították le.

A soproni Városháza mögötti romkert
A soproni Városháza mögötti romkert.

Scarbantia a rómaiak után

I. sz. 465-ben egy hatalmas földrengés romba döntötte a várost, amely ezt követően 500 évig lakatlan maradt. A honfoglalás időszakában jelentek meg az újabb telepesek Scarbantia területén. A római városfal maradványaira építették 1340-re a középkori középső városfalat. Az ovális római városfal, amely körülbelül 3,5 méter széles volt, a mai napig meghatározza Sopron szerkezetét.

A soproni Városháza mögötti romkert
A soproni Városháza mögötti romkert.

Az amfiteátrum és a Nemesis szentély

Római város lévén a lakói bevezették a fürdőkultúrát, és tudomásunk van két közfürdőről. Az egyik a Forum közelében található Fabricius-ház alagsorában került elő, míg a másik az orsolyiták iskolájának pincéjében található.

A fürdőzés mellett a városban más szórakozási formák is elterjedtek. Scarbantia saját amfiteátruma, amelynek szerény maradványai a Koronázódombon láthatók, színházi előadások, gladiátorjátékok, állatviadalok, politikai és vallási események, valamint cirkuszi játékok helyszíne volt.

Sopron amfiteatrum maradványa Scarbantia
A domboldalba vájt amfiteátrum maradványa. Innen szép kilátás nyílik Sopronra.

Az amfiteátrumot a 2. század elején emelték Scarbantia északi határán, és 14 000 látogató befogadására volt képes. Az arénát a domb lejtőjébe vájták, és kőfalakkal vették körül. A nézők védelme érdekében egy favázas nyeregtetőt is kialakítottak, amely megóvta őket az esőtől és a tűző naptól.

Esti rendezvények során agyagmécsesek világították meg a teret. Az ovális küzdőtér mérete 63 méter x 42 méter volt, és a 12,5 méteres kapun távoztak az elesett gladiátorok és a legyőzött állatok. Scarbantia amfiteátrumának déli oldalán helyezkedett el a 2-3 méter széles bejárat.

Az amfiteátrum maradványai a Nemesis szentéllyel Sopronban
Az amfiteátrum déli oldalának maradványai a Nemesis szentéllyel.

1925 körül Storno Miksa kutatásokat folytatott az amfiteátrum környékén, és felfedezte a Nemesis szentély maradványait, melynek egy másolatát kiállították a helyszínen.

A déli kapu mellett található szentélyt Nemesisnek, a sors istennőjének, a gladiátorok védőszentjének, valamint Dianának, az állatok istennőjének szentelték. A helyszínen talált állatcsontok arra utalnak, hogy állatáldozatok is részei voltak az itt gyakorolt imádatnak.

a soproni Nemesis szentély
A Nemesis szentély részlete.
Sopron azaz Scarbantia térképe
Scarbantia épületei a mai városhoz viszonyítva. A kép az amfiteátrum melletti információs tábláról származik.

Képek: Múltidéző Építészet

Ha tetszett a bejegyzés kövess az Instagramon és iratkozz fel a blog YouTube csatornájára.

Ha érdekelnek a római kori építészeti emlékek, olvasd el a Diocletianus palotájáról szóló bejegyzést!

Scroll to Top