A csárda a település határain kívül, a pusztákon, különösen az Alföldön elhelyezkedő, jelentősebb vásáros helyekre vezető utak mentén található vendéglők és kocsmák hagyományos elnevezése Magyarországon. A csárda kifejezés napjainkban is elterjedt – főként szabadon álló – vendéglátóipari létesítmények elnevezésében.
Nemcsak az Alföldön (lásd a kapcsolódó posztot) hanem a Balaton mellett és környékén is alakítottak ki csárdákat, nem is keveset. Sok közülük még mindig működik. Vannak olyanok, melyek több száz éves múltra tekintenek vissza, míg másokat a szocializmus idején alapítottak. Némelyik pedig már végleg bezárta kapuit.
Ménescsárda Szántódpuszta
A Ménescsárda a Balaton déli partján elhelyezkedő Szántódpusztai Majorság Kiskastélyával szemben található. Az épület egykor cselédház volt.
Az 1970-es évek felújításai során teljesen újjáépítették, majd Ménescsárda néven étteremként üzemeltették. A csárda a nevét a Szántódpusztára telepített ménes és az I. András által ide rendelt 39 mén ihlette, amely a Tihanyi Alapítólevélben is szerepel.
Jelenleg nem tölt már be vendéglátó funkciót, az épületben ajándékbolt, elsősegélynyújtó tér, valamint kerékpáros szervizpont működik. A volt csárda mögött népi mesterségek bemutatótere található.

Vámosi Betyárcsárda
A Vámosi csárda két főépületből áll: az egyik a csárda, a másik pedig egy pajtaépület, amely jelenleg étteremként működik. Ez az étterem olyan ritka helyek egyike, amely kültéri kemencével is rendelkezik.
Az épület már az 1700-as évek elején állt mint királyi vámszedőhely. Valószínű, hogy a reformkor alatt egy török vendéglátós irányította a helyet. A krónikák szerint Sobri Jóska és Savanyú Jóska betyárok is megfordultak a csárdában. Innen ered a „betyárcsárda” elnevezés.
A hely az 1960-as években Babos János gépjavító és felesége birtokában volt. Itt készült többek között A Tenkes kapitánya című filmnek, a Csárdáskirálynő 1971-es változatának, valamint A koppányi aga testamentuma című filmnek több jelenete is.

A kővágóörsi Béke TSZ Birkacsárda nevű borkóstolója Révfülöpön
A Birkacsárdáról sajnos nem találtam semmit, bizonyára a TSZ felbomlásával megszűnt. Remélhetőleg az épület még megvan.

Kecskeköröm Csárda, Tihany
A Kecskeköröm Csárda Tihany ófalujában, az egyik, valósznűleg a 19. században épült nádfedeles parasztházban még ma is működik. Nevét a legendás tihanyi kecskekörömről kapta.

Koloska Csárda, Balatonfüred
Ez a csárda is működik napjainkban is. A Tamás-hegy alján megbúvó Koloska-völgyben található, hangulatos erdei környezetben.

Baricska Csárda, Balatonfüred
A Baricska Csárda 1811 óta működik. 2013. nyár elején újra megnyitotta kapuit. Hagyományos megjelenésű, nádfedeles épület.
Az étterem Balatonfüred szívében található, és a 71-es főúttól északra, a benzinkút bejáratánál található bekötőúton keresztül érhető el. Innen csodás kilátás nyílik az ősszőlőkre, valamint a Balatonra és a Tihanyi félszigetre.

Halászcsárda, Keszthely
A Halászcsárda 1934. június 24-én kezdte meg működését. Az építtetője a Festetics család volt, míg az első üzemeltető Prill Gyula. A terveket Svastics Géza készítette a Hortobágyi csárda alapján.
A csárda fő specialitása a halételek voltak, a zenét pedig a neves cigányprímás, Árvai Tigris János szolgáltatta.
A 1980-as években egy baleset következtében a nádtetője leégett, majd ezt követően felújították. Ezután nemsokára bezárt, és több mint 20 éven át üresen állt. 2012 májusában, hosszas és alapos felújítást követően újra megnyitotta kapuit.

Becsali Csárda, Balatonlelle
A 2018-ban elkezdődött felújítás során a szemöldökfogó páron fellelt vésés alapján az épület története 1865-re nyúlik vissza. Az épület akkor a Magyar Királyi Honvédség birtokában volt. Csárdaként valószínűleg az 1700-as évek közepétől működött.
A jellegzetes nádtetőt lecserélték cseréptetőre, ekkor az ÁFÉSZ hozzáépített egy új, 300 nm-es üzemi területet is. Az épület 2001 óta helyi védelem alatt áll. 2013-ban úgy tűnt, végleg bezárta kapuit.
Öt évnyi leépülés és tulajdonosváltás után megkezdődött az épület korszerűsítése és felújítása, majd 2019. szeptember 27-én újra megnyitotta kapuit.

Víg Molnár Csárda, Csopak
A Víg Molnár Csárda a 71-es főút mellett található. Az épület az 1950-60-as években a vízimalomhoz, mint lakás tartozott. A malmok bezárása után 1971-ben kezdtek benne vendéglátással foglalkozni. Hosszú éveken át jól működő, híres vendéglő volt.
Sajnos az épület teljesen lepusztult, ám 2011 elkezdődött a felújítása, és a csárda ma már újra üzemel.

Vadaskert Csárda, Keszthely
A Vadaskert Csárda 1968-ban épült, az egykori gróf Festetics György vadas parkjának területére, innen kapta a nevét. Vadételeiről híresült el. Keszthely és Hévíz között félúton, zöld környezetben, a főút mellett található, ma is működik.

Piroska Csárda, Siófok
A Zamárdiból Siófokra vezető út melletti hatalmas csárda 1963 óta üzemel. 2009-ben kapta mostani modern arculatát, amikor egy véletlen tűz folytán leégett a korábbi nádtetős épület.

Gyöngyösi Betyárcsárda, Rezi
A Dunántúlon a legősibb és legismertebb magyar betyárcsárda a Gyöngyösi Csárda. A betyártörténetekben gazdag, autentikus magyar csárda híre mára már az ország határain is túljutott.
A Gyöngyösi Csárda a Hévízről Zalaszántó irányába haladó út (Sümegi utca) mellett, egy földút és a Sümegi utca kereszteződésénél – Rezi külterületén – elhelyezkedő nádfedeles épület, amely a bakonyi és zalai betyárok régi kedvelt búvóhelye volt. 1728-ban épült.
Nevét a mellette folyó Gyöngyös-patakról nyerte, amely a partján található nyárfákon élősködő fagyöngyről kapta a nevét. A csárdával szemben a patakon régen négy malom működött. Jelenleg már csak egy, az úgynevezett Bika-malom létezik.
Eredetileg a Festetics uradalom vadászházaként szolgált, később csárdává alakították, és a tulajdonosai gyakran cserélődtek. Az 1930-as évektől kezdve a környéken utazók, különösen a hévízi üdülők legkedveltebb kirándulóhelyévé vált.
A közelben lőtték agyon és temették el Vak Illés és Kökes Pista betyárokat, sírjuk ma is megtekinthető.

Kukorica Csárda, Balatonföldvár
A nádfedeles Kukorica Csárda a múlt szellemében készült étterem, amely a 19. századi hangulatot varázsolja a látogatók elé.

Hordó Csárda, Balatonfüred
A 71-es főútvonal mentén, Balatonfüred védett szőlőterületei között helyezkedett el, mintegy ötszáz méterre a Balaton vizétől,
csodálatos panorámával. Egy nagyobb borházból építették ki az épületegyüttest. Már nem üzemel.

Ebben a videóban még több színes képet láthatsz ezekről a híres balatoni csárdákról.
Ha tetszett a videó, lájkold, oszd meg, és iratkozz fel a blog YouTube-csatornájára!