békéscsaba jókai színház

A békéscsabai Jókai Színház

Békéscsabán 1840 óta adnak elő színpadi műveket, ám kezdetben csupán vándortársulatok léptek fel az arra alkalmas helyeken. Az Alföld harmadik állandó kőszínházát, melyet „Vigadónak” vagy „Vigardának” is hívtak, 1879. március 8-án nyitották meg a mezővárosban. Az első a debreceni színház volt 1865-ben, a második az aradi 1874-ben, így csupán mindössze négy évvel maradt le Békéscsaba a második helyről.

békéscsaba jókai színház
Kép: Wikimedia Commons

A színház tervezése, átalakítása

A színház Halmay Andor tervei alapján épült az akkor harmincezres lélekszámú Békéscsaba közadakozásából Sztraka Ernő mérnök vezetésével. Kezdetben az állóhelyekkel együtt 600 néző befogadására volt képes.

Mivel a létesítmény csakhamar szűknek bizonyult, 1912-ben Spiegel Frigyes és Englerth Károly tervei alapján átépítették és korszerűsítették. Az így 1913. november 8-án átadott színház 630 férőhelyes lett, és jó néhány új funkcióval bővült.

békéscsaba jókai színház
Kép: Wikipedia

A második világháború után

A második világháborút viszonylag szerencsésen átvészelte, ám utána sajnos fokozatosan lepusztult. Ideiglenesen a helyi Apollo mozit helyezték át a színházba, mivel annak épületét lebontásra ítélték. Később használták festőműhelynek és próbateremnek is.

A város első állandó társulata 1954-ben alakult meg Békés Megyei Jókai Színház néven. Első igazgatója Daniss Győző lett, aki már előtte is fellépett a helyszínen magántársulatával. A társulat évtizedek óta azt az irányelvet követi, hogy egy vidéki város színháza mint népszínház minden közönségréteg igényét ki kell elégítse. 

A „színészet Szibériája”

Érdekesség, hogy az 1956-os forradalom után ráaggatták a „színészet Szibériája” jelzőt, mivel ide küldték azokat a nemkívánatos, ám tehetséges művészeket, akiket az akkori politika nem akart látni a fővárosban.

Ez egészen Fekete Péter igazgatóságáig (2007-2015) tartott, akinek sikerült a színházat ettől a stigmától megszabadítania, és bekapcsolnia az országos színházi élet vérkeringésébe.

1994-ben az épületet ismét felújították, melynek során 420 férőhelyes lett. A nevezetes Vigadó terme aranyozott velencei tükrökkel és intarziás parkettával várja vendégeit. 2012-ben pedig megkapta a Békéscsabai Jókai Színház nevet, melyet a mai napig használ.

Scroll to Top