A Balaton vízszintjének szabályozásához elengedhetetlen volt a Sió-csatorna megépítése, amely Siófoktól kezdődően 120,8 km hosszúságban összeköti a magyar tengert a Dunával, és a gemenci erdőnél találkozik vele.
Miért volt szükség a Sió-csatorna megépítésére?
A mai Siófok környéke a 19. század előtt mocsaras terület volt, és a vízszint körülbelül 3 méterrel magasabb volt, mint manapság. A Balaton gyakran elhagyta a medrét, amit a természetes vízlefolyások nem mindig tudtak kezelni. Ezt bizonyítja az is, hogy jelentős települések csak a magasabban fekvő területeken alakultak ki évszázadokon keresztül.
Már az ókorban felmerült a Balaton szabályozásának szükségessége. Egyesek szerint a rómaiak az i.sz. 3. században foglalkoztak a tó lecsapolásával.
Jelentősebb beavatkozásokra sok évszázaddal később került sor: 1811-ben újraásták a csatornát, majd 1825-ben újabb szabályozási munkálatokra is sor került. Széchenyi István felismerte a csatornában rejlő lehetőségeket, és támogatta a közlekedésre és szállításra való alkalmassá tételét.
A képet egy AI alkalmazás segítségével kiszíneztem, hogy még jobban érzékelhető legyen, milyen kemény munka folyt a csatorna kiépítésekor kezdetleges eszközökkel.
Mérföldkő a Sió-csatorna történetében
Mérföldkőnek számított az 1863-as esztendő, amikor elkészült az első fából készült vízleeresztő zsilip. A Balaton körüli mocsarakat lecsapolták, így művelésre alkalmas területeket alakítottak ki.
Ennek ellenére nem minden év volt problémamentes. Időnként a vízszint rendkívül alacsony volt, míg máskor a tó szintje olyan mértékben megemelkedett, hogy szélesebb területeket öntött el a víz.
Amikor 1891-ben a balatonfüredi parti sétány is víz alá került, az elégedetlenség a tetőfokára hágott. A zsilip súlyosan megsérült, ezért mindenképpen meg kellett akadályozni, hogy romba dőljön. Mindemellett az időnkénti magas vízállás a vasúti töltésekben is jelentős károkat okozott.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a csatorna szabályozása megkerülhetetlen, és egy új, nagyobb zsilip kialakítása vált szükségessé. 1892-1893 között 165 méterrel lejjebb egy vastáblás betonzsilipet építettek, amelynek vízáteresztő képessége jelentősen meghaladta az előző zsilipét.
A nagyszabású szabályozási munkálatokat számos kubikos, köztük női munkások, valamint gőzgépek segítségével hajtották végre.
Munkálatok a 20. században
A 20. század elején újra szükségessé vált a csatorna kibővítése. A munkálatok egy részét 1936-ban fejezték be.
A második világháború során azonban a mederbővítést le kellett állítani, egészen 1947-ig, amikorra már minden elkészült, és az első hajó elindulhatott a Balatonról a Duna felé.
A 83,5 méter hosszú és 12 méter széles hajózsilip 1200 tonnás uszályok és hajók áthaladását teszi lehetővé.
Ezt a képet is kiszíneztem:
A zsilip egyik fontos tulajdonsága, hogy kizárólag a maximális vízszint szabályozására alkalmas, így csak a felesleges víz leengedésére van lehetőség. Aszály ideján azonban a zsilipet zárva tartják, hogy megvédjék a Balatont a kiszáradástól.
A leghosszabb időszak, amikor a zsilip zárva volt, 2000. április 30-tól 2005. szeptember 1-ig tartott. Több mint 5 évig nem volt szükség a felesleges víz leengedésére!
Ha kíváncsi vagy, hogyan folytak a szabályozási munkálatok a 19. század végén és a 20. század elején, korabeli felvételek alapján a videóból megtudhatod:
Ha tetszett a bejegyzés, kövess az Instagramon és iratkozz fel a blog YouTube-csatornájára!
