A Győr melletti Ikrényben található a Lamberg-Merán kastély, amelynek állapota, sok más egykori gyönyörű épülethez hasonóan, sajnos folyamatosan romlik.
Az ikrényi kastély története
A műemléki védelem alatt álló, pusztuló kastély az 1780-as években épülhetett, miután Lamberg Volrad körülbelül 1777-ben megszerezte a község egy részét. A későbarokk stílusú ikrényi kastély alapterülete 513 m2. Földszinti helyiségei boltozatosak, az emeleti folyosóról pedig 7 tágas, terem jellegű szobába lehet belépni. A kastély alatt boltozatos pince található. A lakóépület mellett közvetlenül áll egy magtár is.
A valaha gyönyörű díszkertben kártyaház is volt, amely még mindig létezik, bár kicsit sem a legjobb állapotban van. Az elhagyatott kastélyban egykor kápolna is működött.

Az ikrényi birtok a csókakői uradalomhoz tartozott, amelyet Hochburg János 1691-ben szerzett meg a kincstártól, és akinek családját a Győri Káptalan 1692-ben iktatta be a birtokába. A birtokot ezután Bíró István 1713-tól a 18. század közepéig bérelte.
Érdekesség, hogy a magtár északi oldalán egy kőtábla hívja fel a figyelmet arra, hogy 1888. július 25-én tűz keletkezett az épületben, és Kossovics Mátyás tiszttartó fia, Kossovics Pál, aki az uradalom írnoka volt, lezuhant az emeletről és életét vesztette.

A második világháborút követően a kastély állami tulajdonba került, később az önkormányzat birtokába jutott. Hosszú ideig iskola működött benne, a rendszerváltás után pedig magántulajdonba került.
A földszinten, az iskola mellett egyszobás minilakásokat alakítottak ki. Az emeleten a régi grófi hálótermekből tantermeket hoztak létre. Az iskola megszűnését követően a kastély üresen maradt, a lakókat idővel elköltöztették. Az épület már hosszú évek óta elhagyatott, így az állapota folyamatosan romlik.
Mi lesz az elhagyatott kastély jövője?
A Merán család leszármazotta, Merán Fülöp gróf 2021-es haláláig Grácban élt, miután elhagyta Magyarországot. Ikrényben 1945 előtt vadászkastélyuk volt, ahol a környék adottságai miatt főként vadkacsákra vadásztak.

A későbarokk stílusú kastélyt az ikrényi önkormányzat 2010-ben egy mezőgazdasági cégtől vásárolta meg, azért, hogy fejlessze a település turizmusát. Azonban nem állt rendelkezésre elegendő forrás, ezért végül 2024-ben 13 millió forintért eladták egy magánvállalkozásnak, mely fel szeretné újítani az épületeket.
A felújítás elsődleges célja az épületek stabilitásának megteremtése és állapotuk megőrzése. A tervezett projekt több szakaszban valósul meg. Ezen a linken láthatjátok a látványterveket.

A tervezett fejlesztés keretében a magtár wellness központként, rendezvényteremként és reprezentatív helyiségekkel fog üzemelni, míg a kastély és a magtár közötti terület, valamint a kapu fogadótérként funkcionál majd. Ezen kívül, a kastély irányába egy kávézó-cukrászda létrehozása is szerepel a tervek között.
A kártyaház felújítására is sor kerül. A tervek szerint ez a pavilon esküvői szertartások és egyéb jelentős társadalmi események helyszínéül is szolgálhat.

A kastély jelenlegi állapotát a lenti videóban láthatjátok részletesebben. Ha tetszett a videó, iratkozz fel a blog YouTube csatornájára!
Más puszuló, elhagyatott épületekről is olvashatsz itt a blogon:
- Halápi Csárda
- Debreceni pusztuló épületek
- Lebontották Debrecen elhagyatott villáját
- Szombathelyi Savaria Nagyszálló
Ha szereted a kastélyokat, ezek a bejegyzések is biztosan tetszeni fognak: