Dubrovnik legszebb része a középkori várfal, amelyet erődítmények és bástyák díszítenek, valamint az ezen belül található, hangulatos, sikátorokkal teli óváros, amely az UNESCO Világörökség részét képezi.
Dubrovnik alapítása
A kezdetekben Dubrovnik alapítói, akik a jelenlegi Cavtat (akkori nevén Epidaurum) szigetéről származtak, az avarok elől menekülve a Rausius sziklazátonyon hozták létre városukat a 7. században, amelyet Lausnak neveztek.
Később horvátok is érkeztek a közeli erdőségekből a szárazföld felé. Az ő településük neve Dubrava volt. Laus és Dubrava egyesülésével alakult meg Raguza (Ragusium), amely kezdetben a Bizánci Birodalom uralma alatt állt.
A mai főutca, a Stradun, amelynek helyén egykor csatorna húzódott, választotta el a várost a szárazföldtől. A csatorna fokozatosan eliszaposodott, így a 10-11. században feltöltötték, ezzel megszüntetve a különálló szigetet.
Dubrovnik felemelkedése
Raguza a 13. századtól kezdve a térség jelentős kereskedelmi kikötőjévé vált, ekkor már Velence irányítása alatt állt. A körülbelül 150 évig tartó velencei uralom alatt a város viszonylag önálló maradt.
I. Lajos magyar király 1358-ban a zárai béke értelmében elfoglalta Velencétől, és egészen 1526-ig, közel két évszázadon át a magyar korona birtokában volt, de ezen időszak alatt is jelentős autonómiát élvezett.
Raguza híres városfala az évszázadok során többször is megvédte lakóit, mai formáját a 14-15. században nyerte el. Összesen mintegy 2 km hosszú, és a legmagasabb pontján 25 m magas. Bástyákkal, erődökkel erősítették meg, 4-6 méteres falai (a tenger felől csupán 3 méteresek) kiválóan szolgálták a várost az idők során. A városfal körül vízesárok is volt, mely mára eltűnt. Ma is végigsétálhatunk a várfalon, persze miután kifizettük a borsos árú belépőt.
Dubrovnik a virágkorát a 15-16. században élte, amikor Európa egyik legfontosabb és legnagyobb városa volt. 1667-ben 7,6-os erősségű földrengés sújtotta, mely majdnem elpusztította az egész várost. A lakosság fele, mintegy 3000 ember vesztette életét.
Dubrovnik hanyatlása
1808-ban a francia csapatok bevonulásával végleg elveszítette függetlenségét, ezzel megszűnt a Raguzai Köztársaság. 1815 és 1918 között a Habsburgok uralma alá került.
Az első világháború után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság tagja volt, a második világháború után pedig Jugoszláviáé. Az 1990-es években a délszláv háború pusztítása Dubrovnikot sem kerülte el, a műemlékek is veszélybe kerültek, de a károkat azóta már helyreállították.
Látnivalók a városban
A Pile kapun át, amely a nyugati oldalon helyezkedik el, és felette Szent Balázs, a város védőszentjének szobra látható, elérkezünk az Onofrio kútig. Itt kezdődik az 500 éves, 300 méter hosszú főutca, a Stradun, amely az óváros legszélesebb utcája, melynek helyén a zátonyt a szárazföldtől elválasztó csatorna állt. A Pile kapu volt eredetileg a szárazföldi főbejárat a középkori kőhíddal.
A várfal legsebezhetőbb része a kikötő felőli oldalon található, amelyet a 15. században alakítottak ki. Az itt lévő három boltívvel rendelkező épület egykor hajójavító üzemként működött. A kikötőt két oldalról a Revelin és a Szent János erőd védte.
Mindenképpen érdemes ellátogatni Dubrovnikba, hiszen az óváros minden egyes része több száz éves múltra tekint vissza. Azonban, ha szeretnénk elkerülni a tömeget, érdemesebb a szezonon kívül menni.
Személy szerint nekem nagyon zavaró volt a sok turista, ami megnehezítette számomra a város történelmének átélését, és nehezen tudtam emiatt ráhangolódni. Arról nem is beszélve, hogy az árak rendkívül magasak. A látvány viszont mindenért kárpótol. Talán egyszer szerencsém lesz visszatérni a városba egy nyugodtabb időszakban.
Horvátország történelmi óvárosai megérik a felfedezést. Itt olvashatsz a spliti Diocletianus palotájáról, itt pedig Omis erődeiről.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot az Instagramon és a YouTube-on is!
