Omis nem csupán lenyűgöző természeti szépségeiről, a Horvátországban ritkaságnak számító homokos tengerpartjáról, a Cetina folyóról és a meredek hegyeiről híres, hanem a a város felett emelkedő erődökről is, amelyek közül néhány a neretvai kalózok búvóhelyéül is szolgált. Ebben a bejegyzésben két olyan erődöt mutatok be, amelyeket feltétlenül érdemes meglátogatni, ha Omisban járunk.
A Mirabella erőd
A város egyik legkönnyebben megközelíthető erődje a Mirabella (olaszul Mirabella, horvátul Peovica), amelyhez az óvároson keresztül gyorsan feljuthatunk. Ez egy kisebb torony, amely még bizánci alapokra épült. Mivel a központhoz közel helyezkedik el, és a feljutás sem bonyolult, várhatóan sok látogatóra számíthatunk.

A Mirabella erőd a Cetina folyó partján az óváros és az alagút felett helyezkedik el.


A szűk lépcsőkön csak libasorban tudunk haladni. A torony csúcsán is korlátozott a hely, így bent percekig kell várnunk, hogy egyik szintről a másikra juthassunk. Ezért érdemes korán érkezni, mire leértünk az erődből, a várakozók sora már hatalmasra nőtt.
Ugyanakkor a kilátás annyira lenyűgöző, hogy megéri a várakozást. Itt valóban értelmet nyer az a mondás, hogy a türelem rózsát terem.

A Mirabella erődöt valószínűleg a 13. század elején emelte a Kačić család, mely a kor legbefolyásosabb horvát nemesi famíliájának számított. Ez a torony a kalózok számára is védelmi bástyaként szolgált, a középkorban ugyanis Omis hírhedt kalózváros volt.


A legenda szerint 1537-ben a törökök hatalmas túlerővel vonultak Omis ellen. Az erődben csupán egy maroknyi fiatal és bátor férfi tartózkodott, akik elkezdték kiabálni egymás nevét. Az ellenség erre teljesen összezavarodott, és azt hitték, hogy a város tele van katonákkal, így félelmükben elhagyták Omist.
A Cetina folyó és az erőd különleges fekvése miatt a törökök nem tudták meghatározni, honnan származnak a hangok. Emiatt tűnt úgy, hogy a város védői jelentős számban vannak.


A Fortica erőd
A 262 méter magasan fekvő Fortica erődhözpiros színnel jelzett túraúton lehet eljutni. Akik nekivágnak, mindenképpen hozzanak elegendő vizet, valamint strapabíró túracipőt vagy túraszandált, aminek nem csúszik a talpa.
Minket elkapott egy kis zápor, mely rendkívül csúszóssá tette a sziklákat. Az is előnyös, ha nem a legnagyobb hőségben vágunk neki, mivel az ösvényen nincs árnyék. Továbbá, a közelben WC nem található, de bőven akad szikla és bokor. Az viszont biztos, hogy a fent elénk táruló látvány megéri a fáradságot.

A Fortica erődöt a késő középkorban építették. Régi horvát neve Starigrad, ami Óvárost jelent. A Fortica (Fortizza) elnevezést később, a velencei uralom alatt kapta.
Az Onastina erőd helyén, amely az „óváros” volt, Omis pedig az új város, a 14. század végén vagy a 15. század elején emelték. Elsődleges feladata az oszmánokkal szembeni védelem volt. Támadás esetén Omis lakói ide menekülhettek.


A vár gótikus stílusú, kora reneszánsz jegyekkel. Falai szögletesen tagoltak, a bástyája kétemeletes, amelyet őrtoronyként is használtak. Az erőd alsóbb részeit az Onastina hatalmas köveiből építették.



A vár jelentősége akkor nőtt meg, amikor a 15. században a törökök elfoglalták Boszniát. Csupán 15 ember teljesített benne szolgálatot, de ellenőrzése alatt tartotta az egész Brač csatornát, a törökök által elfoglalt területeket, és egy másik erőddel közösen a Cetina folyó alsó szakaszát.

Főként nagyobb viharok okoztak benne károkat, amelyeket folyamatosan helyreállítottak. A 17. század végére Omis már nem az oszmán birodalom határán helyezkedett el, így az erőd jelentősége csökkent, és fokozatosan lepusztult.


Horvátország történelmi óvárosai megérik a felfedezést. Itt olvashatsz Dubrovnikról, itt pedig a spliti Diocletianus palotájáról.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot az Instagramon és a YouTube-on is!